A láztól való félelem pszichológiája, szociológiája

Ebben a cikkben a láz lélektani és szociológiai hátterének összetett kérdéskörét járjuk körül, pontosabban a lázhoz fűződő negatív hozzáállás mibenlétét tárjuk fel.

Miért csökkenti sok szülő és egészségügyi szakember is a lázat, amikor nem is lenne szükséges?

Miért viseli olyan nehezen egy felnőtt, ha egy lázas gyermek van a közelében?

Miért viseli maga a felnőtt ember is nehezen a lázas állapotokat?

A lázhoz fűződő negatív hozzáállást két alapvető mozgatórugó határozza meg: egyrészt az emberek láztól való félelme, másrészt az emberek kényelemre, komfortra, zavartalanul jó közérzetre való törekvése. Nézzük meg mindkettőt.

Mi is a félelem, sorscsapás vagy lehetőség?

Az elmúlt évszázadokban, az emberiség példátlan erőfeszítéseket tett, hogy megszüntessen minden lehetséges okot, amely félelmet válthat ki belőlünk, emberekből. Korszerű gyógyszerek, visszaszorított járványos megbetegedések, fejlett jogrendszer, és még számtalan vívmány igyekszik biztonságos, félelemmentes világot biztosítani számunkra. Látszólag minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a “racionálisan gondolkozó ember” egyre nagyobb biztonságban érezze magát, és egyre kevesebbszer találkozzon a félelemmel. Úgy tűnik azonban, hogy éppen a racionálisan gondolkozó ember, a modern világ működtetője és kialakítója, a fejlődés és biztonság ellenére is fél. És ez jelentősen befolyásolja életét, cselekedeteit. Ezt támasztják alá azok az adatok is, melyek szerint a fejlett fogyasztói társadalmakban, az amúgy is növekvő számú mentális zavarok között, a félelemmel és szorongással összefüggő kórképek fordulnak elő leggyakrabban. Fritz Riemann, a félelem ismert kutatója, a fenti jelenséget a következőképpen fogalmazta meg: „Úgy tetszik, a mai életünkhöz egy új nyavalya tartozik: egyre több olyan szorongásfajtát ismerünk, amelyek saját ténykedésünk nyomán jönnek létre, s e ténykedésünk önmagunk ellen fordul. Ismerjük a szorongást a bennünk magunkban meglévő romboló erőktől - amelyek a természetes életfolyamatokba való beavatkozások nyomán adódnak. A hatalom akarása, ami híjával van szeretetnek és alázatnak, a természet és az élet fölötti hatalom akarása azt a félelmet kelti bennünk, hogy manipulált, kiüresedett lelkű lénnyé válunk. Ha a régebbi korok embere félt a természeti erőktől, amelyeknek tehetetlenül ki volt szolgáltatva, és félt a fenyegető démonoktól, a bosszuló istenektől, akkor nekünk most önmagunktól kell félnünk.”

Márpedig aki önmagától fél, gyakorlatilag saját belső forrásaitól vágja el önmagát. Ennek a helyzetnek a feloldására nincs más lehetőség, csak az őszinte szembenézés önmagunkkal, félelmeinkkel, az életút azon állomásaival, ahol kialakult, rögződött ez az állapot. Nincs más út, hiszen a félelem állandó elkerülése, – maga a félelem.

A félelem – ahogyan anyanyelvünk ezt oly bölcsen megjeleníti: „fél-elem”, tehát valaminek a hiánya. A biztonságérzet, az önbizalom, de mindenképpen a „teljes-ség”, az „egész-ség” hiánya. Pótlólagos energiaforrás, amely segít és figyelmeztet addig, amíg az adott helyzet megoldásához szükséges képességek ki nem fejlődnek. Fokozatai és fajtái azok, amelyek hatását tekintve meghatározók. Amíg a félelem kíváncsisággal, a felfedezés, az új megismerésének izgalmával jár együtt, addig egy pozitív hajtóerővel van dolgunk (eustressz). Ilyen a versenyláz, a lámpaláz izgalma, amely jobb teljesítményre sarkallhat. Más a helyzet a félelem erősebb fokozataival (diszstressz), a bénultságot, gondolati és cselekvési zavarokat okozó rettegéssel, a súlyos fizikai tüneteket is kiváltó pánikkal, vagy a fóbiával. Például a láz-fóbia esetén. A félelem esetében legalább olyan szinten tudatosodott érzéssel van dolgunk, amelynél képesek vagyunk megnevezni annak valamiféle okát, még akkor is, ha sok esetben ez csak a mögötte meghúzódó valódi okok elfedését jelenti. A szorongás esetében még azzal a bizonyos fél-elemmel sem vagyunk tisztában. A határozatlan és látszólag ok nélküli balsejtelmet nevezzük szorongásnak.

Ezek olyan energiák, melyek bizonyos helyzetekben megjelennek életünkben, és akarva, akaratlanul használjuk, vagy éppen alámerülünk erejüknek. Olyan erők, amellyel minden embernek érdemes szembenéznie élete során, és meg kell tanulnia együtt élni vele, uralni, fejlődésének hajtóerejeként és segítőjeként elfogadni. A félelem feszítő erejéből születik meg először a vágy, majd az akarat és legvégül a tett, hogy fél-elmét az „egész-elmévé”, egészséges harmóniává változtassuk. Ez pedig lehetőséget biztosít a teljesség eléréséhez, ahhoz, hogy sokszínű, kreatív, bölcs és szeretni képes emberekké válhassunk. A gyermekek lázas állapota egy ilyen fejlődési, kiteljesedési lehetőség lehet.

A lázhoz fűződő félelem társadalmi szinten is megjelenik

A modern orvostudomány kialakulása előtt sokáig a megbetegedések legfeltűnőbb tünetét, a lázat hitték a betegség és esetleges halál okának. Tehát a láz és a lázat kiváltó kórok még kevéssé voltak szétválaszthatók, a magas lázat (megfelelő kezelés híján) súlyos betegséggel azonosították. A „Pál utcai fiúk” ennek klasszikusa. Továbbá a láz csökkenése, megszűnése a gyógyulás jele, így a láztól való félelem nyomán kialakult a társadalomban a lázcsillapítás iránti igény.

A lázzal kapcsolatos orvostudományi, élettani ismeretek az 1980-as évek elejére alapvetően megváltoztak. Hasznos élettani szerepe a fertőzésekkel szembeni immunreakció során bizonyítást nyert és általánosan elfogadottá vált. Egyre nyilvánvalóbbá vált az utóbbi évtizedekben, hogy a láz 40 fok felett akár 41,5°C-ig sem okoz klinikailag értékelhető károsodást. Csillapítás nélkül spontán nem emelkedik 41,7°C fölé, és csillapításával nem előzhető meg a lázgörcs.

A világ országaiban eltérő módon és sebességgel reagáltak a lázzal kapcsolatos ismeretek megváltozására. Hollandiában például azonnal cselekedtek és 10 év alatt elérték, hogy korszerű ismereteknek megfelelő lázcsillapítási elveket vallják, ennek megfelelően pedig a lakosság lázzal kapcsolatos magatartása is gyökeresen megváltozott. Ezzel szemben Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban még ma is jelentős erőkkel folyik a küzdelem a lázfóbia ellen, és a világ egy jelentős részén szinte semmi nem változott.

A 2019-ben Magyarországon végzett felmérésünkben több mint 3000 embert megkérdezve a válaszadók 1/3-a közérzet javítása céljából már 38,5 Celsius foktól ad lázcsillapító gyógyszert. Egyébiránt egészséges gyermeknél a szülők többsége a 40 Celsius fokos hőmérsékletet már veszélyesnek tart.  A lázhoz fűződő indokolatlan aggodalmak és helytelen szokások tehát a mai napig fellelhetőek az egészségügyi dolgozók és laikusok körében.

 A láztól való indokolatlan félelem, azaz láz-fóbia, világszintű jelenség és közel 40 éve ismert. A lázzal kapcsolatos tévhitek és belőle fakadó viselkedésminták társadalmi szinten tartósnak tekinthetők, melyben jelentős a szakemberek és médiák szerepe.

A nyugati társadalmakban a lázhoz fűződő attitűdnek 3 csoportja alakult ki:

1)           Akik a lázat hasznosnak tartják, elfogadják és támogatóan kísérik.

2)           Akik nyitottak, kíváncsiak és támogatást, bátorítást keresnek.

3)           Akik elzárkóznak a fenti gondolatoktól, mert a túlzott aggodalom vagy komfortosságra törekvés határozza meg a hozzáállásukat.

A láztól való félelemnek evolúciós-biológiai szintű gyökere van

A lázas állapotokhoz kapcsolódva azért tudtak a kultúránkba évszázadok alatt beívódni negatív hiedelmek és társadalmi szintű fóbiák, mert ezek az emberi fajra jellemző erős fajfenntartó, gondozó, veszélyt elhárító ösztönből fakadnak. A gondviselő természetadta ösztönösséggel, komplexen és fokozottan figyeli gyermeke életjelenségeit (1. ábra).

1. ábra                Tünetek

Ezek a tünetek bizonyos gondolatokat és érzéseket ébresztenek a gondozókban. A 2. ábrán látható, hogy a gyermek állapota, életjelenségei milyen gondolatokat váltanak ki és az típusos esetben milyen szülői cselekvéssel járnak. A gondolatok (mentális sémák), érzések és a tényleges cselekvőképesség ugyanis szoros kapcsolatban állnak egymással.

2. ábra                Tünetekhez köthető érzések és gondolatok skálája (175)

A tünetek fellépésével először csak figyelmes lesz a szülő, majd aggódik. Amikor a gyermek azon dolgozik, hogy visszanyerje az egyensúlyi állapotát és közben nem eszik, alig iszik, nem úgy mozog, ahogy játék közben normálisan szokott, bódult, befordult tudatállapotban van, nem érdeklődik a környezete iránt, a körülötte lévő felnőtt elkezdhet félni. Ebből fokozatosan kialakulhat stressz, szorongás, végül a pánikos halálfélelem. Minél több, ismeretlenebb és erősebb a tünet, annál inkább.

A bizonytalanság amikor egy helyzet kimenetele nem- vagy csak kevéssé ítélhető meg, már önmagában veszélyérzethez, szorongáshoz vezet.

A „pánikos” reakciókra jellemző az úgynevezett „előfeltételezés” (anticipáció). Ez az állapot megjelenésétől való félelemben, illetve a helyzet elkerülésében, túlkontrollálásában jelenik meg. A láz esetében a tünet csillapításában, csökkentésében, elnyomásában. A normál állapot „minden áron” történő elérésére való törekvésben. Nemritkán ebből fakadóan kényszeríti a szülő a kezelőorvost arra, hogy „adjon, vagy javasoljon már valami rendes gyógyszert”. A jól bevált lázcsillapítót és antibiotikumot.

Egy ilyen bizonytalan, felfokozott helyzetben az anyának tehát támogatásra, biztonságra, megnyugtatásra van szüksége. Ha ezt nem kapja meg, elég lehet egy rosszalló pillantás, megjegyzés a partner, nagyszülők, barátok, internetes fórum …részéről. Sokkal nagyobb lesz annak a hatása, mint egy átlagos, nyugodt állapotban. A „pánikos állapotban” elég kimondani a „veszély”, „szövődmény”, „súlyos”, „kínlódás” … szavakat, és megindul a nem tudatos, belső reakció, melynek végeredménye az indokolatlan, mondhatni irracionális (ésszerűtlen) lázcsillapítás lesz. Az anyák erről utólag úgy szoktak beszámolni, hogy külső hatásra, társadalmi nyomásnak engedve, arra hallgatva cselekedtek belső megérzésük ellenében.

Ezért a LázBarát program elsődleges célja, hogy a gondozó (szülők) visszanyerje biztonságérzetét. Azaz megnyugodjon.

Ha ugyanis egy nehéz helyzet bizonyossággal megítélhető, akkor jobban viselhető, mint egy egyszerű, ám bizonytalan helyzet. Fontos tehát, hogy a gondozó objektíven lássa, hogy mi a helyzet.

 A telefonos LázBarát applikáció azt szolgálja, hogy a tünetek, betegségjegyek valós jelentőségét megtudhassák a szülők. Vagyis, hogy ténylegesen mennyire veszélyes a lázat kiváltó ok, a mögöttes „kór-okozó”.  A láz ugyanis már egy öngyógyító reakció, nem pedig a veszélyforrás maga. A kiváltó kórok súlyossága fél éves kor felett független láz magasságától. Tehát badarság az az általános hiedelem: minél magasabb a láz, annál súlyosabb, veszélyesebb a betegség. Ez csak igen ritka esetekre érvényes, amiről a honlap megfelelő fejezetében olvashatnak.

Hogyan lehet egy potenciálisan veszélyes helyzethez alkalmazkodni? Vagyis hogyan lehet megtanulni nyugodtan, észszerűen viselkedni láz esetén?

Ahhoz, hogy egy potenciálisan veszélyes helyzetet minél objektívebben tudjon megítélni egy gondviselő, rugalmasan és hatékonyan kell alkalmazkodnia a helyzethez.

Lazarus modellje szerint az olyan esemény, ami meghaladja pillanatnyi erőforrásainkat (például az első gyermek első magas láza), stresszt és negatív megküzdési mintát eredményezhet, ha nincs előre felkészülve az illető, vagy rossz családi mintát hoz magával. Ezért egy ilyen „nehéz” eseményt utólag is érdemes kiértékelni: tényleges veszélyt, vagy csak kihívást jelentett a helyzet? Volt-e elegendő erőforrás a helyzettel való megküzdéshez, és milyen megküzdési forma a legalkalmasabb a jövőre nézve? Végül, hogy elégedett-e az illető az eredménnyel?

Antonovsky szerint a nehéz élethelyzeteket - mint az egészség fenntartására irányuló helyzeteket is, -akkor tudja valaki a lehető legsikeresebben megoldani, ha következő 3 pont teljesül, ugyanis akkor teljesül a koherencia érzése: Hit, hogy a nehéz helyzet megérthető. Hit, hogy a helyzettel meg tud birkózni és rendelkezésre áll a megfelelő belső/külső erőforrás. Illetve megéri megszenvedni, megküzdeni a problémákkal, és megoldani őket, mert azok veszély helyett inkább kihívást, tanulási lehetőséget jelentenek.

Viktor Frankl szavaival élve: „a szenvedés megszűnik annak lenni, ha meglátjuk az értelmét”, esetünkben meglátjuk a láz hasznos élettani és pszichoszociális hatásait.

A félelem – mint láthattuk - nem lebecsülendő, nem ellenfél. Barátunk, segítőnk lehet, ha ismerjük és tiszteljük törvényeit. Azonban, ha nem veszünk róla tudomást, eláraszt és uralkodónkká válhat. Felül kell kerekedni az általa diktált „üss vagy fuss” reflexeken, de oda kell figyelni arra is, amit mutatni akar.

A komfortra, jó közérzetre való törekvésről

A félelem mellett a beszűkült, korlátozott viselkedést eredményező tényező a kényelemre, jobb közérzetre való túlzott törekvés.

Ezt az alábbiakhoz hasonló mondatokból ismerhetünk fel:

„Nem tud eleget pihenni, aludni.” „Úgy szenved szegény.” „Olyan nagyon nyűgös.” „Rossz látni, ahogy kínlódik.” „Nincs rá időm, türelmem, hogy napokig lázas legyen.” „Ne kínozzuk szegény gyereket.” „Nem bírom ki, ha szenved.” „Nem bírom a kényelmetlenséget.” „Sír, biztos valami baja van.” Ez az érv már összekapcsolódik az aggodalommal.

Sokszor látjuk, hogy a gyerek jobban bírja, mint a gondozó szülő vagy nagyszülő. Gyakran megtörténik tehát, hogy a szülő saját megnyugtatására a gyereket kezeli – indokolatlanul.

„Sajnálatból”, túlzott kímélésből ne adjunk senkinek gyógyszert, mert:

• ezzel elfedhetünk fontos tüneteket (lázat, romló általános állapotot, fájdalmat) és ezzel késleltethetjük egy esetlegesen súlyosabb betegség diagnózisát és oki kezelését,
• gátoljuk az immunrendszer hasznos védekező működését.

Fontos tudni, hogy lázas betegség során a gyermek időlegesen - nagyon is hasznosan - átrendezi az erőforrásait, életfolyamatait. Az alvása pl. este felületesebb, nyugtalanabb lesz, mert akkor emelkedik a láza, akkor végzi "a munka dandárját". Napközben ezt csökkent aktivitással, ágyban fekvéssel behozza. Inni a láz emelkedésekor nem akar, a láz tetőzése után, izzadáskor  megszomjazik. Ugyanez a helyzet az evéssel. A „fiziológiás étvágytalanság” a láz normális velejárója. Átmenetileg a tartalékokból használ fel a gyermek. A betegség lecsengésével felhozza.

Úgy javítsunk a közérzetén, hogy közben megtartjuk a láz hasznát, előnyeit. Mint egy sportolónak, aki éppen edzés közben, éppen küzdelemben van. Ennek módja "A lázas beteg ápolásáról" szóló fejezetben olvasható.

Biztonságos, jó gyakorlást és gyógyulást kívánunk!

Szőke Henrik, Hajdu Ráfis Gábor ✝, Szőke Rebeka

A dokumentumban szereplő zárójeles számokhoz tartozó irodalmat ld. itt: Irodalomjegyzék